Amikor az 1620-as években a Plymouth kolónia bevándorlói megérkeztek az Újvilágba, megpróbálták a földet közös tulajdonukká tenni. Ez azonban nem működött: a termékenységért nem mindenki tett meg minden tőle telhetőt, és az eredmény hamar élelemhiány lett. Egyszóval, 1623-ra már minden család önálló telket kapott, a megművelés saját felelősségével. Így már minden sokkal működőképesebbé vált. Ahogy William Bradford, a Plymouth kolónia második kormányzója egyik beszédében megfogalmazta, az emberek keményebben dolgoznak, ha saját telkük van, s a terményhozam így sokkalta magasabb. A tanulságot tehát nem nehéz megfogalmazni: az emberek jobban becsülik és használják saját magántulajdonukat, mint a köztulajdont. A magántulajdon növeli az innovációt, a munkára való hajlandóságot és az állampolgári felelősségtudatot.
A fent megfogalmazott alapelvek is komoly szerepet játszottak az 1997-ben kialakított, ún. „hárompilléres” nyugdíjrendszer bevezetésekor.
A tőkefedezeti pillér kiépítésekor a népesség elöregedése és a felosztó-kirovó rendszer előrelátható tarthatatlansága mellett külön hangsúlyt kapott „az ország gazdasági és pénzügyi bázisának modernizálása”, a reménytelen államfüggőségről való fokozatos leszoktatás.
A rendszer 13 éve alatt felgyűlt megtakarítások cca. 3000 milliárd forintnyi magánnyugdíj-pénztári vagyont eredményeztek, melynek magán- vagy köztulajdon jellege felett viták bontakoztak ki.
„Még ma is sokan gondolják Magyarországon, hogy a magánnyugdíj-pénztári vagyon az ő saját megtakarításuk. Nem szabad azonban elfelejteni, hogy ezt a pénzt az emberek nem használhatták fel bármikor, bármire.”-mondta a magánnyugdíj-pénztári befizetésekről Rogán Antal, az Országgyűlés gazdasági bizottságának fideszes elnöke az Inforádiónak.
A fenti állítással szemben - a jogszabályi háttér alapján - azonban kijelenthető, hogy a tőkefedezeti pillérben gyűjtött megtakarítások magántulajdonnak számítanak, azok tulajdonképpen a saját tulajdon egy részének a befektetései a jövőbe.
Az 1997. évi LXXXII. törvény (a magánnyugdíjról és a magánnyugdíjpénztárakról, továbbiakban: Mpt.) 5. §-a fogalmazza meg a működési alapelveket és az alapvető rendelkezéseket.
Az 5. § (1) bekezdése alapján az önkormányzati működés elvének megfelelően a pénztárra vonatkozó alapvető döntések meghozatalára kizárólag a pénztártagok jogosultak.
Ugyanezen szakasz (4) bekezdése „ex catedra” kimondja, hogy „a pénztártag követelése – a tulajdonlás elve szerint – a pénztártag tulajdona, amely e törvényben foglalt módon örökölhető, illetve erre vonatkozóan kedvezményezett jelölhető.”
Az Alkotmány 13. § (1) bekezdése szerint „a Magyar Köztársaság biztosítja a tulajdonhoz való jogot.”
Az Alkotmánybíróság - 2003 decemberében kelt - 867/B/1997 AB határozatában így fogalmaz:
„Az Mpt. rögzíti a tulajdonlás elvét, melynek értelmében a pénztártag követelése a pénztártag tulajdona. Az Alkotmánybíróság a 43/1995. (VI. 30.) AB határozatában (ABH 1995, 195-196.) fejtette ki részletesen a tulajdonvédelem és a társadalombiztosítási rendszer összefüggéseit.
Megállapítása szerint a tulajdonvédelem a társadalombiztosítás terén sem veszíti el kapcsolatát a saját vagyonnal vagy értékteremtő munkával, ebből pedig az a következtetés adódik, hogy a magánnyugdíj pénztárba eszközölt befizetéseire nézve a pénztártag tulajdonjogát alapjogi védelem illeti meg.”
Az egyéni számlára történő tagdíjfizetések egyenlege tehát a pénztártag tulajdona, amely örökölhető. Ha a pénztártag a nyugdíjkorhatár előtt meghal, a megjelölt kedvezményezett (aki lehet akár a feleség, akár gyermek) az összeget megörökli. Az egyéni számláról történő értesítés alapján évről-évre látható a megtakarítás és hozamai értéke, becsülhető a nyugdíj mértéke és ez akár további befizetésre ösztönözhet. A pénztári tagok az 5. § (1) bekezdése alapján a tulajdonosi jogaikat gyakorolhatják a magánnyugdíj-pénztárukban. Természetesen a megtakarított vagyon célhoz kötött – nem véletlenül hívják nyugdíj-megtakarításnak – de a nyugdíjba vonulás után mindenki arra használja fel, amire csak akarja.
Az Mpt. 5.§-ának rendelkezéseit a 2010. évi CLIV. törvény szinte változatlanul fenntartotta.
