Címek

Friss topikok

Archívum


2011.01.15. 12:16 Hannabori

Az örökölhetőség témaköréről még egyszer...

A magán-, illetve az állami nyugdíjrendszer közötti választáskor fontos szempont lehet, hogy mi történik az egyén befizetéseivel, ha ő – akár a nyugdíjas kor elérése előtt, akár utána – meghal.

A két rendszer szabályozását összevetve az alábbiak állapíthatók meg:

1. A magánnyugdíjrendszerben a pénztár - a pénztártag felhalmozási időszakban történő halála esetén – az általa megjelölt kedvezményezett(ek) részére egy összegben kifizeti az elhunyt pénztártag számlaegyenlegének teljes összegét. A pénztártag kedvezményezettként bármely természetes személyt megjelölhet, nem kell követnie a törvényes öröklés rendjét, így a házastársán, gyermekein, közelebbi családtagjain túl, kedvezményezett lehet akár a szomszédja, vagy ne adj’ Isten a szeretője:) Egyszerre akár több kedvezményezett is megjelölhető, meghatározhatja több kedvezményezett esetén az öröklés arányait. A kedvezményezett(ek) személye megváltoztatható,  új „örökös”, vagy „örökösök” jelölhetők ki. Amennyiben nincs kijelölve kedvezményezett, vagy az korábban „kiesik” az öröklésből, úgy a törvényes öröklés rendje érvényesül. A pénztártag után a kedvezményezett részére kifizetendő összeg nem képezi a hagyaték tárgyát, így nem terhelhető. A kedvezményezett az örökléssel, annak időpontjában a számlaegyenleg kizárólagos tulajdonosává válik: kérheti egyösszegű kifizetését, ugyanazon, vagy más pénztárnál vezetett saját számlájára való átutalását. Lehetősége van arra is, hogy kérje az összeg átutalását a Nyugdíjbiztosító Alap részére, hogy abból az állam – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján – hozzátartozói nyugellátást állapítson meg részére. 

2. Az állami rendszerben az elhunyt (jogszerző) után – az 1997. évi LXXXI. törvény – alapján hozzátartozói nyugellátás címén özvegyi nyugdíj, árvaellátás, illetve szülői nyugdíj fizethető, azonban mindhárom ellátásnak komoly feltételei vannak. Az ellátások – fajtájuktól függően – csak az elhunyt házastársának, élettársának, gyermekének, szülőjének, esetlegesen felmenőinek járnak. A személyi kör a magánnyugdíj rendszerben történő „örökléshez” képest tehát jóval behatároltabb, szűkebb. Az egyes kategóriákban a jogosultságot egyéb feltételekhez is kötik (pl. élettársak esetében legalább egy év együttélés és egy közös gyermek, vagy 10 év együttélés, gyermek esetében max. 16 éves korig jár az árvaellátás, illetve nappali intézményes oktatásban résztvevőnél 25 éves korig, szülői nyugdíj esetén az a szülő jogosult, aki – a „neki jogot szerző”- gyermeke halálakor rokkant volt, vagy 65 éves elmúlt, vagy egy éve már gyermeke tartotta el.) Tovább szűkíti a kört, hogy a hozzátartozói ellátás valamennyi formájához feltétel, hogy a jogszerző – halála előtt – már megszerezze az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, vagy már öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjasként haljon meg. A (végleges) özvegyi nyugdíj további feltétele, hogy a túlélő házastárs saját jogon nyugdíjas, vagy rokkant legyen; illetve árvaellátásra jogosult fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermek, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodjon, ellenkező esetben az özvegy csak ideiglenes özvegyi nyugdíjat kap. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj időben korlátozott (max. 1 év, bizonyos esetekben 1,5 vagy 3 év lehet a folyósítás időtartama). Míg a magánrendszerben a kedvezményezett a teljes – addig felhalmozott – összeget kézhez kapja, addig megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj 60%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Amennyiben az ideiglenes özvegyi nyugdíj iránti jogosultság határideje eltelik, és az özvegy jogosult (végleges) özvegyi nyugdíjra, annak mértéke 30%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Az árvaellátás (30%) és a szülői nyugdíj (60%, bizonyos esetekben 30%) mértéke is hasonló módon számítandó. Az állami rendszer juttatásai tehát mértékükben is jelentősen korlátozva vannak.

3. Alapvető különbség van a két rendszer között abban, hogy míg a magánnyugdíj-pénztárak esetében az összeg a felhalmozási időszakban – az az a nyugdíjjogosultság elérése előtt – örökíthető, addig az állami rendszerben pont a jogszerző (elhunyt) jogosultságot keletkeztető szolgálati idejének meglétét kötik ki feltételként. A magánnyugdíj rendszerben azonban – bizonyos konstrukciókkal (elején határozott időtartamos életjáradék, végén határozott tartamos életjáradék, kettő vagy több életre szóló járadék) lehetőség lesz a nyugdíjkorhatár után is „pénzhez juttatni” a kedvezményezettet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szolgálati öröklés nyugdíj állami házastárs rokkantsági nyugdíj nyugdíjrendszer élettárs magánnyugdíj kedvezményezett özvegyi nyugdíj örökölhető járadékfajták árvaellátás hozzátartozói ellátás szülői nyugdíj ideiglenes özvegyi nyugdíj felhalmozási időszak


2011.01.11. 14:13 Hórusz-h

A névleges egyéni számlás nyugdíjrendszerről

 Korábbi bejegyzésünkben már érintettük a kérdést: az ONyF levelében biztosította a visszalépőket, hogy „a magánnyugdíj-pénztárak eddigi egyéni számláján nyilvántartott összeg az állami nyugdíjrendszerben is változatlanul megjelenik az egyéni számláján.” Számos cikkből  is értesülhettünk ugyanerről, már a kormányváltás előtt tájékozódhattunk a sajtóból arról, hogy az új kormány az egyéni számlás nyugdíjrendszer (amelyet helyenként svéd modellnek is neveztek, szerintünk nem teljesen helyesen) bevezetésére készül. 

De mit is jelent az egyéni számlás rendszer (NDC = notional defined contribution)?
 
Az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer úgy működik, hogy az állam a mindenkori aktív polgárok folyó járulékbefizetéseiből finanszírozza a mindenkori nyugdíjasok folyó nyugdíjjáradékát. Vagyis az állam a mindenkori aktív polgárok megtermelt folyó jövedelméből von el kényszerrel a mindenkori nyugdíjasok számára. 
Az állami felosztó-kirovó nyugdíjrendszer hosszútávon fenntarthatatlan, mert megfogyatkoznak az aktív polgárok, akik a járulékbefizetéseikkel finanszírozzák a nyugdíjasok esedékes (már elnyert) járadékát.
Az NDC mindezen nem változtat: a továbbiakban úgyszintén a mindenkori aktívak folyó járulékbefizetéseiből finanszírozódik a mindenkori nyugdíjasok folyó járadéka. Elvileg semmivel sem több, hanem pontosan ugyanannyi nyugdíj fizethető ki NDC-ben, mint a mostani rendszerben. Kellő aktív járulékfizető hiányában a nyugdíjasok az egyéni tőkeszámlájuknak legfeljebb csak annyi hasznát vehetik, hogy általa pontosan tudhatják, hogy mennyi is lenne összegszerűen az a korrekt nyugdíj, amit a befizetéseik ellentételezéseként meg kellene kapniuk, de mégsem kaphatják meg teljesen, hacsak a hiányt az állam nem pótolja ki egyéb forrásokból, vagy törvényileg egyéb megoldást választ (pl. korhatáremelést,  a kezdőnyugdíj-megállapítás szabályainak szigorítását,  inflációkövető indexálást, stb.). 
De az államnak módjában van más megoldást is választani, amelyről korábban már szintén írtunk: Az állami nyugdíj egészen biztosan csökkenni fog. 
Az idézett kormányhatározat nem jelent mást,  - mivel az aktuális nyugdíj be- és kifizetéseket zárt rendszernek tekinti, annyi kifizetést enged, amennyi befizetés összegyűlik a rendszerbe -, minthogy  hiába a névleges egyéni számlán "felhalmozott" nyugdíjösszeg, a kifizetés akár évről-évre változhat, és – igen – csökkenhet is, a járulékfizetők számának és befizetéseinek változása folytán, miután az állam nem kívánja a kifizetendő nyugdíjösszegeket a jövőben más forrásokból (pl. a költségvetésből) kipótolni. Ilyen csökkenésre lehet alappal  felkészülni, hiszen a demográfiai kockázatok ezzel a leendő nyugdíjasokra tevődnek át. 
 
A csábítóan  hangzó egyéni számlás rendszer az állami pillér alapvető logikáján semmit sem változtat:  továbbra is a mindenkori munkavállalók járulékbefizetéséből fizetik ki a nyugdíjasok járandóságát (a felosztó-kirovó rendszer tehát tovább él és virul).
 
Csak néhány szóban érintjük a rendszer egy másik fontos sajátosságát: az eszmei kamatláb kérdését. Az NDC-ben az egyéni számlán virtuálisan felhalmozott vagyont nem a piaci folyamatoknak megfelelően kamatoztatják, hanem az állam maga határozza meg az eszmei kamatláb nagyságát, különböző korrekciós tényezőket alkalmazva (pl. átlagkereset-index, GDP-növekedésre épülő index, stb.). Mivel majdani nyugdíjunk erősen függ a felhalmozási időszak alatt elért hozamoktól, ezt akár központi kérdésnek is tekinthetjük. Az állami ígéretek körében azonban egyelőre nem találkoztunk ennek kiszámítási módjával, sőt, az egyéni számlás rendszer kidolgozására egyes sajtóhírek szerint további egy-másfél évet kell várnunk. 
Azt azonban már most bízvást állíthatjuk, hogy az eszmei kamatláb meghatározása is a gazdasági és demográfiai kockázatokat az állam hátáról a munkavállalók és a nyugdíjasok vállára helyezi át. 
 
Nem mellékes szempont azonban, hogy az NDC rendszer sem képes a politikai kockázatok teljes kitörlésére: az egyre népesebb nyugdíjas társadalom az ellátások emelésében lesz érdekelt, és ezt még akkor is ki tudja majd kényszeríteni, ha annak a demográfiai változások miatt nem lesz meg a fedezete. A politika – népszerűségvesztéstől tartva – akár újra tehet be pénzt a rendszerbe akár az általános adóbevételeken keresztül is, az NDC rendszer politikai értelemben tehát nem sokkal fenntarthatóbb, mint a mostani.
 
A Svédországban is alkalmazott NDC rendszer nem a felépítésének köszönhetően működik jól, hanem azért, mert svéd. Egy olyan országban, ahol az emberek elfogadják, hogy vannak hosszú távú szabályok, ahol nem mindenki a kiskapukat keresi, ahol magas politikai konszenzus mellett lehet döntéseket hozni, ott  a rendszer akár jól is működhet. Svédországban nem lehet kampánytéma a 13. vagy a 14. havi nyugdíj, a svédek tudják, hogy a nyugdíjuk nem a politikusok kegyétől, hanem elsősorban a befizetésektől és többek között a svéd gazdaság állapotától függ.

1 komment

Címkék: nyugdíjrendszer felosztó kirovó svéd modell egyéni számla ndc


süti beállítások módosítása