Nehéz döntés?

A magán-, illetve az állami nyugdíjrendszer közötti választáskor fontos szempont lehet, hogy mi történik az egyén befizetéseivel, ha ő – akár a nyugdíjas kor elérése előtt, akár utána – meghal.

A két rendszer szabályozását összevetve az alábbiak állapíthatók meg:

1. A magánnyugdíjrendszerben a pénztár - a pénztártag felhalmozási időszakban történő halála esetén – az általa megjelölt kedvezményezett(ek) részére egy összegben kifizeti az elhunyt pénztártag számlaegyenlegének teljes összegét. A pénztártag kedvezményezettként bármely természetes személyt megjelölhet, nem kell követnie a törvényes öröklés rendjét, így a házastársán, gyermekein, közelebbi családtagjain túl, kedvezményezett lehet akár a szomszédja, vagy ne adj’ Isten a szeretője:) Egyszerre akár több kedvezményezett is megjelölhető, meghatározhatja több kedvezményezett esetén az öröklés arányait. A kedvezményezett(ek) személye megváltoztatható,  új „örökös”, vagy „örökösök” jelölhetők ki. Amennyiben nincs kijelölve kedvezményezett, vagy az korábban „kiesik” az öröklésből, úgy a törvényes öröklés rendje érvényesül. A pénztártag után a kedvezményezett részére kifizetendő összeg nem képezi a hagyaték tárgyát, így nem terhelhető. A kedvezményezett az örökléssel, annak időpontjában a számlaegyenleg kizárólagos tulajdonosává válik: kérheti egyösszegű kifizetését, ugyanazon, vagy más pénztárnál vezetett saját számlájára való átutalását. Lehetősége van arra is, hogy kérje az összeg átutalását a Nyugdíjbiztosító Alap részére, hogy abból az állam – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján – hozzátartozói nyugellátást állapítson meg részére. 

2. Az állami rendszerben az elhunyt (jogszerző) után – az 1997. évi LXXXI. törvény – alapján hozzátartozói nyugellátás címén özvegyi nyugdíj, árvaellátás, illetve szülői nyugdíj fizethető, azonban mindhárom ellátásnak komoly feltételei vannak. Az ellátások – fajtájuktól függően – csak az elhunyt házastársának, élettársának, gyermekének, szülőjének, esetlegesen felmenőinek járnak. A személyi kör a magánnyugdíj rendszerben történő „örökléshez” képest tehát jóval behatároltabb, szűkebb. Az egyes kategóriákban a jogosultságot egyéb feltételekhez is kötik (pl. élettársak esetében legalább egy év együttélés és egy közös gyermek, vagy 10 év együttélés, gyermek esetében max. 16 éves korig jár az árvaellátás, illetve nappali intézményes oktatásban résztvevőnél 25 éves korig, szülői nyugdíj esetén az a szülő jogosult, aki – a „neki jogot szerző”- gyermeke halálakor rokkant volt, vagy 65 éves elmúlt, vagy egy éve már gyermeke tartotta el.) Tovább szűkíti a kört, hogy a hozzátartozói ellátás valamennyi formájához feltétel, hogy a jogszerző – halála előtt – már megszerezze az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, vagy már öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjasként haljon meg. A (végleges) özvegyi nyugdíj további feltétele, hogy a túlélő házastárs saját jogon nyugdíjas, vagy rokkant legyen; illetve árvaellátásra jogosult fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermek, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodjon, ellenkező esetben az özvegy csak ideiglenes özvegyi nyugdíjat kap. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj időben korlátozott (max. 1 év, bizonyos esetekben 1,5 vagy 3 év lehet a folyósítás időtartama). Míg a magánrendszerben a kedvezményezett a teljes – addig felhalmozott – összeget kézhez kapja, addig megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj 60%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Amennyiben az ideiglenes özvegyi nyugdíj iránti jogosultság határideje eltelik, és az özvegy jogosult (végleges) özvegyi nyugdíjra, annak mértéke 30%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Az árvaellátás (30%) és a szülői nyugdíj (60%, bizonyos esetekben 30%) mértéke is hasonló módon számítandó. Az állami rendszer juttatásai tehát mértékükben is jelentősen korlátozva vannak.

3. Alapvető különbség van a két rendszer között abban, hogy míg a magánnyugdíj-pénztárak esetében az összeg a felhalmozási időszakban – az az a nyugdíjjogosultság elérése előtt – örökíthető, addig az állami rendszerben pont a jogszerző (elhunyt) jogosultságot keletkeztető szolgálati idejének meglétét kötik ki feltételként. A magánnyugdíj rendszerben azonban – bizonyos konstrukciókkal (elején határozott időtartamos életjáradék, végén határozott tartamos életjáradék, kettő vagy több életre szóló járadék) lehetőség lesz a nyugdíjkorhatár után is „pénzhez juttatni” a kedvezményezettet.