Címek

Friss topikok

Archívum


2012.01.02. 21:35 Hórusz-h

Akkor döntött az Alkotmánybíróság vagy mégsem döntött?

Korábbi, tavaly januári cikkünkben azt taglaltuk, mit fog tenni az Alkotmánybíróság és annak mi lehet a következménye.
Nem vitás, hogy alkotmányellenes rendelkezést tartalmazott a 2010. évi CLIV. törvény 36.§-a, amikor az állami társadalombiztosítási rendszerből kiszerződéssel fenyegette a magánnyugdíj-pénztárban maradni akarókat, ám amely cikkelyt a Parlament 2011. december 30-án hatályon kívül is helyezett, s ily módon nem élt hosszú életet . De vajon ehhez a döntéshez volt-e köze az Alkotmánybíróságnak?

Úgy gondolom, igen, volt, nem is kevés, annak ellenére, hogy a sajtóban és a közvéleményben mintha ellenkező álláspont fogalmazódott volna meg.

Az Alkotmánybíróság tavaly év közben nem maradt tétlen. Beadványok százai érkeztek főként a törvény  diszkriminatív jellege miatt. Több hónapos huzavona után, amely arról szólt, hogy egyáltalán van-e joga az AB-nak dönteni a kérdésben, még augusztusban szellőztették meg, hogy elkészültek a határozattervezettel, amelyben az állt, hogy a vitatott szabályt – a pénztárban maradók teljes kizárását az állami rendszerből, annak ellenére, hogy a munkáltató továbbra is hozzájárulást fizet utánuk az állami kasszába – nagy többséggel meg kívánják semmisíteni.  Paczolay Péter épp a mai napon közzétett interjújában erősítette meg, hogy az Origo értesülései pontosak voltak „Szivárogtatás mindig volt, de ami a nyáron történt, az túlment minden határon: arra még nem volt példa, hogy teljes határozattervezet kerüljön a szerkesztőségekhez, minisztériumokhoz.”

Az AB határozata  kimondta volna, hogy semmis a kormány kezdeményezésére a parlament által decemberben elfogadott törvénynek az a része, amely megvonja az állami nyugdíjjogosultságot a magánnyugdíjpénztárban maradóktól. Ezzel azok is  jogosulttá váltak volna az állami nyugdíj arányos részére, akik pénztári tagok maradtak. A másik pont, amelyet a határozattervezet tartalmazott, kimondta volna, hogy bár a munkáltatói járulékot a 2010-es törvény átkeresztelte nyugdíj-hozzájárulássá, ám ez az AB szerint nem változtatott annak jellegén,  mert ha továbbra is a nyugdíjkasszába folyó közteherről van szó, az továbbra is nyugdíjjogosultságra jogosít. Tudomásom szerint az AB-hoz érkezett beadványok egyébként is a törvénynek e két pontját tartották zömében alkotmányellenesnek.


Ez már a múlt, mint tudjuk, ezt a határozattervezetet végül nem fogadták el, ugyanis ezt követően néhány napon belül megérkeztek az AB újonnan delegált tagjai, és az AB – egészen december utolsó munkanapjáig – a közvélemény tudtával nem foglalkozott a kérdéssel tovább.


Ugyanakkor elégségesnek bizonyult a  kiszivárgott és a sajtóban is megjelent hír ahhoz, hogy a Parlament maga lépjen, néhány nappal megelőzve az  Alkotmánybíróságot, amikor december közepén a már taglalt módon saját rendelkezését szüntette meg, és törölte a „kiszerződés” intézményét a nyugdíjtörvényből.
Ezért az AB december végén már csupán azt konstatálhatta, hogy a határozattervezetében szereplő megsemmisítési körülmények  okafogyottá váltak, hiszen addigra benyújtott törvényjavaslat született a korábbi törvény  alkotmányellenes  rendelkezéseinek megváltoztatásáról. Az AB így határozatot nem  hozott, a Parlament pedig elkerült egy egyértelmű újabb törvényi megsemmisítést.

Továbbra is az a véleményem, mindez az Alkotmánybíróság megszellőztetett és még 2011-ben elfogadásra előterjesztett határozattervezetének köszönhető, így – bár a végső döntést formailag nem az AB mondta ki – a testület ebben az esetben is elvárható módon cselekedett, bár nem éppen akkor és úgy, ahogyan arra sokan számítottak. Nincs többé „kiszerződés”, a megmaradt – egyelőre 102 ezer főt kitvő – pénztári tagok vagyona is megmaradt, igaz, ez utóbbit nehéz lett volna beterelni az állami kasszába, amennyiben ők nem akarják.

Mindez azért fontos, mert bár időközben változtak az alkotmánybírósági beadványok szabályai, továbbra sem tűnik reménytelennek  az AB-tól alkotmányos jogorvoslatot kérni, amennyiben az adott jogszabály valóban alkotmányellenes.  Tartok tőle, hogy magánnyugdíj-ügyben még találkozhatunk ilyennel a jövőben, ám  a részletes szabályok egyelőre még nem láttak napvilágot.
Erre maga Paczolay Péter is utal a hivatkozott interjúban: „Az érintettek, vagyis az indítványozók nevében nem beszélhetek, de 2012 első három hónapjában számukra is nyitva áll majd az a lehetőség, hogy nemcsak egy sérelmes bírói döntés esetén, hanem pusztán jogi érdek igazolása mellett az utólagos normakontrollra irányuló kérelmüket megújítsák. Ebben az esetben nyilvánvaló, hogy van egy széles kör, akiknek a jogi érdeke igen könnyen bizonyítható. Arra számítok, hogy ezek az ügyek vissza fognak jönni.”
 

A meccs tehát nincs lefutva…

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj alkotmánybíróság ab állami magánnyugdíj pénztár magánnyugdíj pénztárban maradók kiszerződés


2012.01.01. 14:14 Hannabori

Egy újabb nehéz (?!) döntés...

 Figyelve a történéseket, újból aktuális megnyitni blogunkat. A helyzet annyiban nem változott, hogy a magánnyugdíj-pénztárban maradók ismét döntés előtt állnak, és hogy e döntés nehéz vagy sem, mindenki döntse el maga. Mi mindenesetre megpróbálunk segíteni, hogy a döntés könnyebb legyen. 

Közel egy éve a törvényalkotók átalakították a nyugdíjrendszert, és "A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapról, és a szabad nyugdíjpénztár-választás lebonyolításával összefüggő egyes törvénymódosításokról" szóló 2010. évi CLIV. törvény rendelkezései alapján a mintegy 3 millió pénztártag száma 102 ezerre csökkent.

A hivatkozott jogszabály 36. §-a nem hagyta meg a valóban szabad döntést, hiszen a maradó tagokat - a munkáltatói befizetések fenntartása mellett - a jövőre nézve 2011. december 1. napjától teljes mértékben kizárta az állami nyugdíjrendszerből.

A 2010. évi CLIV. törvény 36. §-a "A társadalombiztosítási nyugellátásról" szóló 1997. évi LXXXI. törvény (továbbiakban: Tny.) 2. §-át az alábbi (6) bekezdéssel egészítette ki:

 

"(6) Az a személy, aki

a) 2011. január 31-ét követően létesít magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonyt, a jogviszony létesítésének időpontjától, de legkorábban 2011. december 1-jétől kezdődően,

b) 2011. január 31-éig kezdeményezi a magán-nyugdíjpénztári tagsági jogviszonyának fenntartását, 2011. december 1-jétől kezdődően

a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerben további szolgálati időt nem szerez, és az ezt követően szerzett keresete, jövedelme a társadalombiztosítási nyugellátások megállapítása során nem vehető figyelembe, azonban a szociális igazgatásról és szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 32/B. §-ában meghatározott feltételek szerint az időskorúak járadékára jogosult.”

 

Ez a rendelkezés gyakorlatilag a maradó pénztártagoktól megvonta az állami nyugdíjrendszer előnyeit azzal, hogy a mindösszesen 34%-os nyugdíjjárulék befizetésből 24%-ot ezen pénztártagok munkáltatói utánuk az állami nyugdíjalapba fizetnek. A törvény ezen rendelkezésének alkotmányosságát - több másik mellett - különböző szervezetek és magánszemélyek támadták, blogunk korábbi bejegyzésekben foglalkozott is a várható alkotmánybírósági döntésről, annak esetleges következményeiről. Figyelemmel a hivatkozott szabályozásra, sokan csak emiatt - nem önként és szabad meggyőződésükből - döntöttek az átlépésről, és hagyták ott korábban választott magánnyugdíj-pénztárukat. Sokan közülük éltek az általunk is többször belinkelt jognyilatkozat letétbe helyezésének intézményével, azt gondolom, hogy a mostani történéseket látva nem hiába tették ezt.

 

Mi történt az elmúlt egy évben?

 

Az Alkotmánybíróság - bár többször elővette az ügyet, határozattervezeteket készítettek - mégsem határozott, 2011. december 28-án - amikor a jogszabály adta keretek között erre utoljára lehetett volna lehetősége - nem vette fel a döntés ódiumát.

 

Ezt megelőzően azonban az Országgyűlés meglepő döntést hozott:

2011. december 23. napján elfogadták a 2011. évi CXCIV. törvényt Magyarország gazdasági stabilitásáról. E törvénnyel több jogszabályt - köztük a Tny.-t - is módosították. A törvény 49. § (9) bekezdése eltörölni rendeli a számos esetben támadott és a 2010. évi CLIV. törvény 36. §-ával bevezetett fent idézett rendelkezést (Tny. 2. § (6) bekezdését), amely a maradó pénztártagokat 2011. december 1. napjától kizárta a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerből. A törvény megnyitotta újból a lehetőséget arra, hogy a magánnyugdíj-pénztártagok áttérjenek a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe (49. § (6) bekezdése), erre 2012. március 31. napjáig van lehetőség, és a tagok eddigi kötelező tagdíját (10%) véglegesen átirányította a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe.

A törvény indokolása kimondja, hogy "összhangban a kötelező tagdíjfizetésre vonatkozó rendelkezések megszűnésével indokolt megteremteni a magánnyugdíj-pénztári tagok visszalépési lehetőségét. Visszalépés esetén a tag pénztártagsága alatt összegyűjtött tagdíj-kiegészítést a tag rendelkezése szerint részére ki kell fizetni, vagy önkéntes pénztárba, vagy a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe kell utalni. A kötelező tagdíjfizetés megszüntetésével, valamint adő szabály, mely szerint aki korábban pénztártag maradt, a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe visszalépési lehetőség megteremtésével egyidejűleg a kiszerződés jogintézménye (tehát, az, aki a magánnyugdíjpénztárban maradt, így 2012. januárjától elért keresetei, jövedelmei nem számítanak be a majdani állami nyugdíjába), hatályon kívül helyezésre kerül, mivel a 10% egyéni járulékfizetés a továbbiakban nyugdíjjogosultságot keletkeztet."

 

Összegezve: az eddig megismert és törvényi szintre emelt szabályozásból tehát az derül ki, hogy ismét megnyílt a kapu az állami nyugdíjrendszerbe, de tekintettel arra, hogy mind az pénztártagokat, mind a korábban átlépőket az állami nyugdíjrendszer azonos módon kezeli (hiszen azonos a befizetésük mértéke is), a mai napig pénztárukban maradóknak semmi okuk nincsen a váltásra.

7 komment

Címkék: döntés nyugdíj alkotmánybíróság állami társadalombiztosítás országgyűlés nyugdíjpénztár magánnyugdíj


2011.01.17. 13:36 magyi

Mit mutatnak a számok? 1.rész

A mai naptól kezdve, több napon át, kiszámoljuk egy-egy ember várható nyugdíját. Két programot használunk. Ezek különböző előfeltevések alapján készültek. Ezért a számok nagyságrendje eltér egymástól.

Az első programot a nyugdíjpénztárak készítették és itt található: http://tajekozodjon.com/
(a kalkulátor elérhetősége: http://tajekozodjon.com/nyugdijkalkulator/). Azért használjuk ezt a programot, mert nem csak a jelenleg érvényes szabályok alapján számolja ki a várható nyugdíjat, hanem a régi alapján is. Ez azért fontos, mert ha az Alkotmánybíróság megsemmisíti a törvény 36.§- t, vagyis eltörli azt a szabályt, hogy a pénztárban maradók elvesztik az állami nyugdíjuk egy jelentős részét, ez a számítás újra aktuálissá válik.

 A másikat itt találhatjuk:

http://www.netfolio.hu/befektetesi_tippek/2010/12/magannyugdijpenztar_menni_vagy_maradni?nl=1

Ez a program talán még fontosabb szempont alapján készült. Azt feltételezi, hogy 20-40 év múlva folyamatosan csökkenni fognak a nyugdíjak, szakkifejezéssel a helyettesítési ráta (az életkereset hány százaléka a nyugdíj), mert az aktív - inaktív dolgozók aránya a várható demográfiai változások miatt tovább romlik.

Nézzük az első embert. Férfi, 28 éves, egyetemre járt, és közben is dolgozott már. 5 év szolgálati ideje van. Most 187 ezer forint a bruttó fizetése, amely az évek során nöni fog. 65 évesen megy nyugdíjba. Jelenleg 980 ezer forintja van a nyugdíjpénztárban. 3%-os nettó reálhozammal számoltuk ki.

 

Állandó 66%-os helyettesítési ráta (a jelenlegi marad a következő 40 évben)

Pénztártag marad és a 36.§-t nem törli el az AB, Ft

Átlép és csak állami nyugdíja lesz, Ft

Pénztártag marad és nem veszti el a szolgálati idejét (várható AB döntés), Ft

126 718

 178 522

216 349

 

Csökkenő helyettesítési ráta

Összes nyugdíj (65 év elérése esetén)

Pénztártag marad és a 36.§-t nem törli el az AB, Ft

Átlép és csak állami nyugdíja lesz, Ft

Pénztártag marad és nem veszti el a szolgálati idejét (várható AB döntés), Ft

saját számítás

104 733

64 795

150 000

 

A számok jól mutatják. Ez a fiatalember, ha 37 év múlva nyugdíjba megy s tényleg a kétharmadára csökken a helyettesítési ráta, maradjon az AB döntéstől függetlenül is a nyugdíjpénztárban.

 

4 komment

Címkék: döntés nyugdíj számolás állami magán ráta helyettesítési


2011.01.15. 12:16 Hannabori

Az örökölhetőség témaköréről még egyszer...

A magán-, illetve az állami nyugdíjrendszer közötti választáskor fontos szempont lehet, hogy mi történik az egyén befizetéseivel, ha ő – akár a nyugdíjas kor elérése előtt, akár utána – meghal.

A két rendszer szabályozását összevetve az alábbiak állapíthatók meg:

1. A magánnyugdíjrendszerben a pénztár - a pénztártag felhalmozási időszakban történő halála esetén – az általa megjelölt kedvezményezett(ek) részére egy összegben kifizeti az elhunyt pénztártag számlaegyenlegének teljes összegét. A pénztártag kedvezményezettként bármely természetes személyt megjelölhet, nem kell követnie a törvényes öröklés rendjét, így a házastársán, gyermekein, közelebbi családtagjain túl, kedvezményezett lehet akár a szomszédja, vagy ne adj’ Isten a szeretője:) Egyszerre akár több kedvezményezett is megjelölhető, meghatározhatja több kedvezményezett esetén az öröklés arányait. A kedvezményezett(ek) személye megváltoztatható,  új „örökös”, vagy „örökösök” jelölhetők ki. Amennyiben nincs kijelölve kedvezményezett, vagy az korábban „kiesik” az öröklésből, úgy a törvényes öröklés rendje érvényesül. A pénztártag után a kedvezményezett részére kifizetendő összeg nem képezi a hagyaték tárgyát, így nem terhelhető. A kedvezményezett az örökléssel, annak időpontjában a számlaegyenleg kizárólagos tulajdonosává válik: kérheti egyösszegű kifizetését, ugyanazon, vagy más pénztárnál vezetett saját számlájára való átutalását. Lehetősége van arra is, hogy kérje az összeg átutalását a Nyugdíjbiztosító Alap részére, hogy abból az állam – a társadalombiztosítási nyugellátásról szóló törvény alapján – hozzátartozói nyugellátást állapítson meg részére. 

2. Az állami rendszerben az elhunyt (jogszerző) után – az 1997. évi LXXXI. törvény – alapján hozzátartozói nyugellátás címén özvegyi nyugdíj, árvaellátás, illetve szülői nyugdíj fizethető, azonban mindhárom ellátásnak komoly feltételei vannak. Az ellátások – fajtájuktól függően – csak az elhunyt házastársának, élettársának, gyermekének, szülőjének, esetlegesen felmenőinek járnak. A személyi kör a magánnyugdíj rendszerben történő „örökléshez” képest tehát jóval behatároltabb, szűkebb. Az egyes kategóriákban a jogosultságot egyéb feltételekhez is kötik (pl. élettársak esetében legalább egy év együttélés és egy közös gyermek, vagy 10 év együttélés, gyermek esetében max. 16 éves korig jár az árvaellátás, illetve nappali intézményes oktatásban résztvevőnél 25 éves korig, szülői nyugdíj esetén az a szülő jogosult, aki – a „neki jogot szerző”- gyermeke halálakor rokkant volt, vagy 65 éves elmúlt, vagy egy éve már gyermeke tartotta el.) Tovább szűkíti a kört, hogy a hozzátartozói ellátás valamennyi formájához feltétel, hogy a jogszerző – halála előtt – már megszerezze az öregségi, illetve a rokkantsági nyugdíjhoz szükséges szolgálati időt, vagy már öregségi, vagy rokkantsági nyugdíjasként haljon meg. A (végleges) özvegyi nyugdíj további feltétele, hogy a túlélő házastárs saját jogon nyugdíjas, vagy rokkant legyen; illetve árvaellátásra jogosult fogyatékos, vagy tartósan beteg gyermek, vagy legalább két árvaellátásra jogosult gyermek eltartásáról gondoskodjon, ellenkező esetben az özvegy csak ideiglenes özvegyi nyugdíjat kap. Az ideiglenes özvegyi nyugdíj időben korlátozott (max. 1 év, bizonyos esetekben 1,5 vagy 3 év lehet a folyósítás időtartama). Míg a magánrendszerben a kedvezményezett a teljes – addig felhalmozott – összeget kézhez kapja, addig megözvegyülés esetén az ideiglenes özvegyi nyugdíj 60%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Amennyiben az ideiglenes özvegyi nyugdíj iránti jogosultság határideje eltelik, és az özvegy jogosult (végleges) özvegyi nyugdíjra, annak mértéke 30%-a annak az öregségi, rokkantsági, vagy baleseti rokkantsági nyugdíjnak, ami az elhunytat a halála idején megillette, vagy megillette volna. Az árvaellátás (30%) és a szülői nyugdíj (60%, bizonyos esetekben 30%) mértéke is hasonló módon számítandó. Az állami rendszer juttatásai tehát mértékükben is jelentősen korlátozva vannak.

3. Alapvető különbség van a két rendszer között abban, hogy míg a magánnyugdíj-pénztárak esetében az összeg a felhalmozási időszakban – az az a nyugdíjjogosultság elérése előtt – örökíthető, addig az állami rendszerben pont a jogszerző (elhunyt) jogosultságot keletkeztető szolgálati idejének meglétét kötik ki feltételként. A magánnyugdíj rendszerben azonban – bizonyos konstrukciókkal (elején határozott időtartamos életjáradék, végén határozott tartamos életjáradék, kettő vagy több életre szóló járadék) lehetőség lesz a nyugdíjkorhatár után is „pénzhez juttatni” a kedvezményezettet.

 

Szólj hozzá!

Címkék: szolgálati öröklés nyugdíj állami házastárs rokkantsági nyugdíj nyugdíjrendszer élettárs magánnyugdíj kedvezményezett özvegyi nyugdíj örökölhető járadékfajták árvaellátás hozzátartozói ellátás szülői nyugdíj ideiglenes özvegyi nyugdíj felhalmozási időszak


2011.01.08. 12:14 Hannabori

Az ONYF levelét megírta.... (1. rész)

 Az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóság (ONYF) a tavalyi év végén elkezdte kipostázni a 3 millió magánnyugdíj-pénztári tagnak levelét, amely tájékoztatásul szolgálna a maradás/visszalépés körében meghozandó nehéz, kétségekkel teli döntéshez.

A Főigazgatóság a levél első felében tájékoztat arról, hogy az Országgyűlés korábbi döntésének értelmében minden magánnyugdíj-pénztári tag ezután "szabadon" eldöntheti, hogy miképpen alakítja jövőbeni nyugellátását: vagy marad az átalakuló magánnyugdíj-rendszerben, vagy visszalép az állami nyugdíjrendszerbe.

Az ONYF a visszalépéssel kapcsolatban megdöbbentő kijelentést tesz, azt írja: a visszalépők teljes összegű nyugdíjellátásban fognak részesülni, azaz a visszalépő ellátását nem fogják csökkenteni amiatt, hogy a levél címzettje korábban magánpénztári tag volt. Félrevezető sejtetés - hogy egyébként nem járna az eddigi pénztártagoknak teljes nyugellátás az állami rendszerbe visszatérés során - érthetetlen, hiszen az állami rendszerbe átjelentkező az eddigi megtakarításait átviszi az állami rendszerbe, így befizetései százalékos arányban semmiben nem különbözik annak a befizetéseitől, aki végig az állami rendszerben volt/maradt. A levél ezt mégis egyfajta kegynek próbálja feltűntetni, holott ez evidens, és egyértelműen nem jár többletkiadással az államnak. 

Az ONYF levele biztosítja az érintettet, hogy a magánnyugdíj-pénztárak eddigi egyéni számláján nyilvántartott összeg az állami nyugdíjrendszerben is változatlanul megjelenik az egyéni számláján. Az állami nyugdíjrendszer - mint köztudott - az úgynevezett kiosztó-felrovó rendszeren alapul, ami - többek között - azt jelenti, hogy az aktuális nyugdíjakat mindig az adott időszakban befizetett nyugdíjjárulékokból finanszírozzák. Amikor a korábbi magánnyugdíj-pénztári tagok megtakarításai átkerülnek az állami rendszerbe, azokból szintén az aktuális nyugdíjkifizetéseket fogja az állam eszközölni. A levél által említett "egyéni számla" semmi esetre sem hasonlítható össze a magánnyugdíj-pénztárakban összegyűjtött megtakarításokkal, amelyek követhetőek és valós, tőkefedezettel bíró saját számlaként viselkednek.

(Az egyéni számlás nyugdíjrendszerről a későbbiekben tervezünk külön bejegyzést írni) 

A vizsgált levél legmegdöbbentőbb állítása, miszerint az állami rendszerben nyilvántartott összeg meghatározott feltételekkel örökölhető, sőt, a levél szerint az öröklés lehetősége miatt nem érdemes a pénztártagságot fenntartani, mert az öröklés, illetve a hozzátartozói ellátások szempontjából is kedvezőbb kilátásokat nyújt a társadalombiztosítási nyugdíjrendszerbe történő visszalépés. A levél alapján a visszalépett személy halála esetén ki fogják számítani, hogy a társadalombiztosítási "egyéni számla" alapján mekkora összegű özvegyi járadék állapítható meg. Az így megállapított özvegyi járadék és az eddigi társadalombiztosítási szabályok szerint megállapítható özvegyi nyugdíj közül az özvegy részére az előnyösebb ellátást fogják kifizetni. Az örökléssel kapcsolatban a levél mélyen hallgat arról, hogy a visszalépők korábbi befizetéseiből - haláluk esetén - csak házastársuk részesül, és azt is gondosan eltitkolja az ONYF, hogy az "egyéni számla" alapján kiszámított özvegyi járadék kiszámításáról egyelőre nincs döntés. Tény, hogy a magánnyugdíj-pénztári tagok után - a nyugdíjkorhatár elérése előtti elhalálozás esetén - nemcsak az özvegy, de akár a gyermeke(i) is örökölnek, és nem bizonytalan számítások alapján megállapított töredék összeget, hanem az elhunyt pénztártag egyéni számlájának egyenlegét, teljes összegét. A fentiek ismeretében barokkos túlzás a Nyugdíjbiztosító azon állítása, hogy a visszalépés az öröklés és a hozzátartozói ellátások szempontjából kedvezőbb kilátással bír.

komment

Címkék: nyugdíj levél pénztár társadalombiztosítás egyéni magánnyugdíj onyf örökölhető számla


2011.01.07. 10:56 mollie

Jogfenntartó nyilatkozat – egy kitűnő ötlet

 A pénztárban maradás vagy az állami rendszerbe átlépés nem mindenki számára jelent valós választási lehetőséget. Gondoljunk csak a 2010. évi CLIV. törvény végrehajtására kiadott 297/2010. (XII.23.) Korm. sz. rendelet 1.§-ának (4) bekezdésére, amely szerint:

„(4) A tag a nyilatkozat másolatát a nyilatkozattételt követõ 5 napon belül köteles megküldeni a foglalkoztatójának” 

Vajon mi célt szolgálhat ez a rendelkezés akkor, amikor 2012. január 1-jéig nem történik, nem történhet átutalás a magánnyugdíjpénztárba?

Akár az is előfordulhat, hogy egyes állami alkalmazottak – akik kormány- vagy egyéb tisztviselőnek minősülnek és szolgálati viszonyuk 2 hónapos felmondási idővel, indokolás nélkül megszüntethető – esetén a bejelentés miatt hátrányba kerülnek? 

Ugyanakkor tudjuk, hogy jónéhány kérelem íródott az Alkotmánybírósághoz, különböző okokból, részben a szolgálati időszámításnak a törvény rendelkezései szerinti jövőbeni megkülönböztető szabályai miatt. Amennyiben az AB a kérelmezőkhöz hasonlóan látja a törvény e passzusának alkotmányellenességét, akár meg is semmisítheti azt. Természetesen, nem mindegy, hogy a jövőre nézve vagy a törvény kihirdetésére visszamenőleges hatállyal teszi azt.

A hét elején találtam is egy ötletes megoldást a SZEMA honlapján ehhez:

A nyilatkozat letölthető innen: JOGFENNTARTÓ NYILATKOZAT

A SZEMA ügyvédi letétbe javasolja helyezni a nyilatkozatot, feltehetően azért, hogy ha esetleg a megsemmisítés mégsem visszamenőleges hatállyal következne be, a jogfenntartás érvényesíthető legyen bíróság előtt is.

Tegnap megtaláltam a Stabilitás honlapján  az ezzel szinte szó szerint egyező jogfenntartó nyilatkozatot, azzal a különbséggel, hogy a Stabilitás azt javasolja: az aláírók azt juttassák el ajánlott és/vagy tértivevényes levélben az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnak. Ebből a nyilatkozatból kimaradt az ügyvédi letétbe helyezés.

A magam részéről az ügyvédi letétbe helyezést erősebbnek tartom a jövőre is gondolva, esetleges pereskedés esetére, míg kissé kérdésesnek tartom, hogy az Országos Nyugdíjfolyósító Igazgatóság mihez kezd a hozzá megküldött nyilatkozatokkal.  

A jogfenntartással egy következő blogbejegyzésünk is foglalkozik. 

Szólj hozzá!

Címkék: nyugdíj alkotmánybíróság stabilitás szema magánnyugdíj jogfenntartás nyilatozat


2011.01.06. 12:33 mollie

Egy kis áttekintés

 A magánnyugdíjpénztári (második pilléres) rendszert 1997-ben hozta létre az országgyűlés, az 1997. évi LXXX-LXXXII. törvényekkel, azzal a céllal, hogy hosszú távon  alacsony szintre szorítsa a költségvetésre a nyugdíjrendszerből fakadó terheket. Ezzel Magyarország a térségben elsőként hajtott végre ilyen reformot.

1998. január 1-től lépett hatályba az új nyugdíjrendszer, a második pillér a pályakezdőknek kötelezően, az aktív népesség – a pályakezdőket kivéve – választhatott, hogy az addigra megreformált (svájci indexálás, korhatár-emelés) tisztán felosztó-kirovó rendszerében marad (tisztán állami rendszer) vagy belép a több-pilléres vegyes rendszerbe.

A vegyes rendszerre az államival azonos szabályok vonatkoztak, azzal a különbséggel, hogy az első pillérből folyósított nyugdíj a tisztán állami rendszerhez képest egynegyedével alacsonyabb lesz; a vegyes rendszerre áttérők tehát automatikusan lemondtak az állami rendszerben szerzett nyugdíjjogosultságaik egynegyedéről. Tették ezt annak érdekében, hogy nyugdíjba vonulásuk után mind az első, mind a második pillérből származóan jogosultak legyenek ellátásra, azaz a második pillérben felhalmozott vagyonból származó járadék kiegészíti az állami rendszerből származó csökkentett járadékot.

 A nyugdíjjárulékuk egy része ennek fejében a második pillérbe került.

A második pillér jelenleg mintegy 3 millió tagot számlál, akik kétharmada önként lépett a rendszerbe. A csatlakozók magas számának egyik oka – az örökölhető vagyonon kívül – feltehetően (több szakértő szerint) az volt, hogy míg a társadalom által nem túlságosan pozitívan megítélt tiszta felosztó-kirovó rendszer politikai kockázattal jár, ehhez képest a megtakarítások nyugdíjpénztárban történő felhalmozása és kezelése „csupán” piaci kockázatot jelent.

A vegyes rendszer alapja és elsőrendű célja tehát a kockázatmegosztás volt, az eredeti tervek szerint a GDP 1 %-ának megfelelő állami finanszírozási hiánnyal, tehát a rendszerben kezdettől szerepelt, hogy a vegyes rendszer a GDP 1 %-ának megfelelő hiányt eredményez a költségvetésben.

Ez azonban átmeneti hiányt jelentett, annak érdekében, hogy a pénztári tagok nyugdíjba vonulásakor az állami rendszer finanszírozási szükségletét jelentősen csökkentsék. A második pillér bevezetésének tehát az a célja és előnye, hogy átcsoportosítja az elöregedés hosszú távú terheinek egy részét a jelenre. A kieső járulékbevételek miatt keletkező deficit nem hasonlítható más deficithez abban az értelemben, hogy hasonló vagy akár nagyobb mértékű hosszútávú kiadáscsökkenés áll vele  szemben.

Az állam ugyanakkor a lehetőségek széles skálájával rendelkezett ahhoz, hogy ha  ez az átmeneti finanszírozási hiány az eredetileg tervezettnél nagyobb deficitet okozna, a rendszert hatékonyabban és jól szabályozottan működtesse (pl. az adminisztratív költségek csökkentésével, a versenyfeltételek javításával, rugalmasabb befektetési politika alakításával, stb.). A második pillér lehetőséget adott a mindenkori kormánynak arra, hogy (részben) már ma kezelje a hosszú távú finanszírozási kérdéseket. Konkrétabban: ha a kormány kiigazítja a költségvetést, és így helyet szorít a reform miatt kieső járulékbevételeknek, a fenntarthatóság egyértelműen javul.

Csakhogy az állam tényleges intézkedései ellenkező hatásúak voltak:  a nyugdíjkötelezettségeket egy teljes év GDP-jével növelte a járulékkulcsok csökkentése és  a 13. havi nyugdíj bevezetése. Az egymást követõ években nyugdíjazottak járadékai közötti eltérést megszüntető nyugdíjkorrekciós lépések újabb romlást okoztak, miként a svájci indexáláson felüli rendkívüli nyugdíjemelések is. Ugyanakkor a második pillér az állampapírba fektetés előírásai miatt relatíve alacsony nettó reálhozamrátákat ért el. A nyugdíjreform ellenére a rendszer továbbra is megtestesítette a szociális segélyezés és a társadalombiztosítás (azaz a részleges, de méltányos és járulékarányos keresetpótlás) keverékét.  Mindez az állam mulasztása, amelyre a megfelelő válasz semmiképpen sem a működő rendszer lerombolása, a társadalom bizalomvesztésének felvállalása, sem a tőkésített magánpénztárak és a támogatott névleges egyéni számlás felosztó-kirovó rendszer valamiféle összemosása.

Az állami rendszerben ígért „transzparens” egyéni számlavezetés önmagában nem ösztönözhet tömegeket a formális rendszerbe visszatérésre, hisz ettől nem ugrik meg a foglalkoztatás, az adó- és járulékfizetési morál, a gazdasági növekedés. A fenntartható nyugdíjrendszernek ugyanis ezek lennének a feltételei.

A járulékfizetési készséget, de úgy általában is a jogbiztonságba vetett hitet nem feltétlenül mozdítja pozitív irányba, ha a már kialakult, évtizedes, tőkésített rendszert egyetlen törvénnyel meg lehet szüntetni, az azt mégis fenntartani kívánóknak feltűnően rövid határidőt adva, más irányú – az állami nyugdíjrendszerből történő kiíratkozás – szankciójával fenyegetve.                                 

Az „erős állam” koncepciója nem együttműködésre ösztönöz: egészen extrém megoldásokra vezethet, a megtakarítások külföldre menekítésétől a feketemunka további elharapózásáig és ezzel a nyugdíjcélú befizetések csökkenéséig. 

1 komment

Címkék: nyugdíj állam pénztár társadalombiztosítás magánnyugdíjpénztár kirovó felosztó


2011.01.05. 18:21 magyi

Az állami nyugdíj egészen biztosan csökkenni fog

Januárban a magánnyugdíjpénztár-tagoknak dönteniük kell, hogy az állami rendszert választják, vagy maradnak a pénztárukban. De ehhez tudniuk kell, hogy az állami rendszerben mire számíthatnak 10-20 vagy akár negyven év múlva. Mondhatnánk, hogy a ”fene” sem tudja, hogy akkor mi lesz.

De azt tudjuk, hogy most hogyan működik, és azt is, hogy a kormány mit tervez. Jelenleg a nyugdíjak forrása két részből áll: a befizetett nyugdíj célú befizetésekből és az egyéb odairányított adóbevételekből, hiszen a nyugdíjalap hiánya jelentős, közel 700 milliárd forint.
Nem csak azért hiányos a nyugdíjalap, mert az aktív, járulékfizetők jelentős része ma még a járulékának kb. egynegyedét a magánnyugdíjpénztárakba fizeti, ami kb. 360 milliárd forint, hanem azért is, mert a hatályos törvények alapján keletkezett nyugdíjak összege erősen meghaladja a nyugdíjcélú befizetéseket. 
Persze ennek alapvetően demográfiai és foglalkoztatási oka van: viszonylag kevés ember dolgozik és szerencsére sok, egyre több ember éli meg a nyugdíjkorhatárt és aztán még sok évig él.
A várható élettartam nagy valószínűséggel tovább fog növekedni. Talán nőni fog a foglalkoztatás is. Reméljük. De valószínűleg az eltartó-eltartott arány nem fog radikálisan javulni.
Vagyis, ha azt gondoljuk, hogy a jelenlegi átlagos állami nyugdíjnak nem szabadna csökkennie (sőt, talán növekednie kellene), hosszútávon arra kellene berendezkedni, hogy a nyugdíjcélú befizetéseket a mindenkori hatalomnak ki kell más adóbevételekkel egészítenie.
Ezzel szemben a kormány december közepén hozott határozata, 1281/2010 (XII.15.), imígyen szól:
„1. d. nyugdíjat csak a nyugdíj céljára befizetett összegből lehet finanszírozni, a költségvetés egyéb bevételeinek terhére nyugdíj nem fizethető, …”
Magyarra lefordítva ez nem jelent kevesebbet, mint azt, hogy a kormány bejelentette, az állami nyugdíj egészen biztosan csökkenni fog. Méghozzá elég jelentősen. Rövidtávon minimum 10%-kal, középtávon 20-30%-kal. Hosszútávon, pedig, sajnos, a fene sem tudja.
Akiknek most dönteniük kell a nyugdíjukról, fontos, hogy a kalkulációnál ezt is vegyék figyelembe.

4 komment

Címkék: kormány nyugdíj hiány állami csökkenés magánnyugdíj


süti beállítások módosítása